Műfaj: egyperces, remake(I hear your voice), sorozat-adaptáció, dráma, romantikus
Szereplők: Lee JongSuk, mint Park SooHa; Lee BoYoung, mint Jang HyeSung
Korhatár: -
Feladat: Egy videó alapján történetet írni. Videó:
Ahogy az autó megállt, Park SooHa úgy tört elő, szinte kiszakítva magát a mentősök erős, ámbár semmitmondó szorításából, hiszen könnyűszerrel megszökött előlük, egyfolytában ugyanazért a nőért kiáltva: Jang HyeSung.
Hogyisne tette volna?!
Bár kapcsolatuk sok mindent megélt már, a lassan férfivá érő fiú szíve azért a nőért dobogott, akinek hollétével nem volt tisztában, s ez mérhetetlen fájdalommal lepte el egész testét. Nem csoda hát, hogy szédülése és fejfájása ellenére, könnyfátyollal borított szemével HyeSungot kereste; minden erejével azon volt, hogy megtalálja az érett nőt, és ismét karjai között tudhassa, magához ölelve, immár nyugodt szívvel figyelve annak szemet gyönyörködtető vonásait. Még saját maga sem hitte, hogy lehet valakit ennyire szeretni, nem hogy ő képes-e ilyesfajta érzelemre.
SooHa lába remegett, látása homályossá kezdett válni a megerőltető futás, a vérveszteség és az ugrás miatt, de ez nem akadályozta meg abban, hogy túlerőltetve magát, minden izmát megfeszítve, szinte fejvesztve rohanjon szerelme után, holott abban sem volt biztos, hogy él-e még, azt meg végképp nem tudta, hogy hol keresse. Az orvosok között volt, aki értetlenkedve nézte, volt, akinek a szíve fájdalmasan húzódott össze a fiatal férfi láttán, és talán még egy-egy aprócska könnycseppet is elmorzsoltak a szemük sarkában, habár ebből SooHa mit sem vett észre. Csak a célját látta, melyet eszeveszetten hajszolt, berontva minden kórterembe, minden függönyt elhúzva, s kezdett egyre inkább kétségbeesni.
Úgy érezte, órák teltek el szerelme nélkül, és bizton állította magának, hogy, bár közel áll az ájuláshoz, addig nem nyugszik, míg a nő mellett nem lehet. Lelkesedése nem hagyott alább, egyedül reményei látszottak megcsappanni. Testén úrrá lett a félelem: mozgása kontrolálatlanná vált, hangja pedig egyre erősödött, pedig a torka is fájni kezdett.
Már nem maradt hely, ahol ne járt volna; ismét abba a terembe ért, ahol először volt. Egy rövid pillanatra lehunyta pilláit, hogy aztán újult erővel folytathassa keresését. Azonban egy mozdulat megállította, amit csak a szeme sarkából látott ugyan, de odafordította fejét; ahogy felfogta, mit is lát, azonnal melegség, megkönnyebbülés és boldogság töltötte meg a lelkét.
HyeSung, fején a kötéssel, boldog, mégis aggódó pillantásokat vetett a férfira. Látta az annak fejére száradt vércsíkokat, melyek néhol még mindig csillogtak, félelemmel teli tekintetét, elgyengült tartását, ugyanakkor az ehhez társuló megkönnyebbült arcvonásait.
Pár pillanatig csak bámulták egymást. Mindketten ugyanazt érezték, tudták, hogy egymásra van szükségük, így nem hezitáltak tovább: HyeSung óvatosan belelépett magassarkújába, s bizonytalanul ugyan, de felállt, míg SooHa néhány hosszú lépéssel átszelte az őket elválasztó távolságot.
Oly’ ragaszkodással forrtak egymás karjaiba, hogy a leghatalmasabb erő, legyen akár emberi, akár transzcendens, képtelen lett volna szétválasztani őket. Ők egymáshoz tartoztak, efelől semmi kétség, s tudták ezt jól, ahogy azt is, hogy soha nem fogják elengedni egymást.
Örökké egymás mellett maradnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése