Gyilkosok Szigete - 4. Fejezet

Hoseokot a telefon csörgése ébreszti. Felettébb utálja, mikor ilyen formában éri az álomvilágból való kilépés, most azonban izgatottan ül fel ágyában és kap mobilja után, hogy láthassa ki hívja ilyen korán. Széles, megkönnyebbült mosoly ül ki ajkaira, mikor a kijelzőn bátyja nevét pillantja meg, így hezitálás nélkül fogadja annak hívását.

- Hyung!

- Ne ordíts, korán van hozzá! - szólja le azonnal öccsét az idősebb. - Neked is szia.

- Bocsánat - mondja Hoseok bűnbánóan, hiába tudja, hogy bátyja pontos tudatában van annak, hogy mennyire tűkön ül már, csak, hogy több információ birtokába juthasson.

- Nem gond. Szóval. A helyzet az, hogy erről a te híres Hyungwonodról nem találtam valami túl sok mindent, viszont az a kevés annál érdekesebb.

- Térj már a lényegre! - sürgeti idegesen Changmint. Egyedül azt akarja hallani, ami érdekli őt.

- Nyugi van! - csitítja öccsét. - Szóval, néhány héttel ezelőttig semmilyen nyoma nem volt, minta nem is létezett volna. Viszont, ami még ennél is érdekesebb az az, hogy találtam egyezést közte, és a nyomozásom során talált személy között. Bár még nem biztos, de elég nagy az esély rá, hogy róla van szó.

- Ezt hogy érted?

- Volt egy fiú, ugyanezzel a névvel, aki 17 éve tűnt el. A kora is stimmel.

- De…

- Igen, Hoseok. Nem biztos, de van rá esély.

- És azt megtaláltad, hogy hol lakik, vagy valami használható infót? - toporzékol idegesen a fiatalabb, és bár bátyja nem látja, pontosan maga elé tudja képzelni, elvégre ismeri már ennyire testvérét.

- Hát… Nem, csak annyit találtam, hogy nem teljes egy hónapja létezik. Előtte nincs róla semmi. TB szám, bankkártya, számlaszám, de még tanulmányi feljegyzés vagy adat sincs róla. Mintha fantom lett volna - ismertet mindent Changmin, miközben az iratait pakolja. Minden az asztalán hever, amilye a keresett fiúról van.

- Valami más? - ráncolja homlokát Hoseok. Nem érti, mégis hogyan lehetséges ez, ugyanis, azt leszámítva, hogy antiszociálisabban tűnt, teljesen normális ember látszatát keltette. Idegesen túr éjfekete tincsei közé, míg másik kezével egyre erősebben szorítja a telefonját, s közben lábaival kapálózni kezd, hogy kiszabaduljon az összegubancolódott takarója alól. Miután sikerül elérnie, amit akar, a konyha felé veszi az irányt, elvégre, hogy is bírna ki egy újabb, fárasztó napot egy frissítő kávé nélkül?!

- Az egyetlen, számodra releváns információ az, hogy minden nap betér a kedvenc kávézódba. Ugyanakkor, rendszeresen ugyanannál az asztalnál - Changmin egy fekete borítású mappába helyezi az összegyűjtött adatokat, avégett, hogy oda tudja adni tesvérének a másolatokat, mikor majd találkoznak.

- Mikor?

- Délután négykor.

- Rendben, köszönök mindent - mosolyog Hoseok, immár a gőzölgő kávéját szagolgatva, amitől máris üdébbnek érezte magát.

- Nincs mit, kölyök - vigyorodik el Changmin is.

Miután megszakítják a vonalat, az idősebb a munkájába temetkezik, míg a fiatalabb éppen azt tervezgeti, hogyan lógja el a délutáni óráit, hogy ott lehessen, mikor Hyungwon ismét a kávézóba megy. Bár odaadta a névjegyét, nem akarja a véletlenre hagyni a dolgokat, elvégre mi van akkor, ha elvesztette, vagy egyáltalán nem is akart mit kezdeni vele!?

Szeme előtt csak az lebeg, hogy újra találkozhasson Hyungwonnal, és hogy minél többet tudhasson meg róla. Hogy honnan jött, kik a szülei, miért olyan, amilyen. Mindent tudni szeretne, arról a különös auráról, és létének okáról. Valahogy érzi, hogy Hyungwonnak köze van az Intézethez, ami után a bátyja nyomoz. Azonban mégsem nyithat ezzel a találkozáskor; úgy biztosan elűzné maga mellől a másik férfit, nem csak adott alkalommal, hanem mindörökre.

Gonddal terhelt gondolatai; az, hogy van min törnie a fejét teljesen elfeledtetik vele az időt, annak múlásával együtt, így már csak arra eszmél fel, hogy egy szelet pizzával mászkál a házban, mikor a zsebébe csúsztatott mobilja rezegni kezd. Azonnal kikapva azt, széles vigyorral az arcán konstatálja, hogy Mark hívja, így reményei szerint tényleg nem kell majd bemennie az előadásokra.

- Szia, Mark. Minek köszönhetem, hogy megkerestél? - szólt bele azonnal HoSeok.

- Szia. Csak azért, hogy nincs e kedved ma bepótolni a kajálást?

- Oh, de. Négyre megyek a kávézóba.

- De, akkor nem előadáson kellene lenned? - kérdezi Mark mindentudó hanglejtéssel, kifejezve ezzel, hogy bár nem feltétlen helyesli barátja döntését, amiben képes, segíti.

- Azon van a hangsúly, hogy kellene - nyomatékosítja a megfelelő szót HoSeok, utalva arra, miszerint ismételten szeretné, ha Mark fedezné a hátsóját. Bár a kreditszáma így is meglesz, így nem gond még egy hiányzás.

- Áh, értem. Akkor ötkor ott találkozunk - adja be derekát az idősebb, megértve HoSeok döntését.

- Rendben, szia!

HoSeok, a négy óráig hátralévő időt azzal tölti, hogy megfelelő ruhák után kutasson a szekrényében, sokkal kevesebb sikerrel, mint ahogyan azt ő szeretné. Úgy emlékezett, hogy volt egy testhezálló fekete nadrágja, amihez pont megy a szegecses öve. Ehhez a fekete selyem inget szedi elő, még akkor is, ha a nadrág még nincs meg, csak az öv. A cipő egyértelműen a piros deszkás fazonú edzője, amit az esetek nagy többségében hordani szokott. Hogy ezt a kompozíciót még feldobja, a kedvenc piros zakóját is előveszi, s legnagyobb örömére, még a nadrág is megkerül, elvégre hogy is fordulhatott volna meg a fejében, hogy a helyére rakta?!

Saját magán nevetve kezd bele a készülődésbe, ismerve magát annyira, hogy tudja jól, sokkal tovább tart ez a rituálé, mint ahogy először gondolná. A gondolatai mindig elkalandoznak, így vonva el a figyelmét az adott teendőjéről, ami mondjuk a fogmosás, vagy a hajának beállítása lenne; nem csoda hát, hogy folyton belerondít valamivel, s kezdhet mindent előröl.

Magához képest sokkal hamarabb kezdi felhúzni a zakóját, valamint cipőjét, ezzel bizonyítva, hogy izgatottabb, mint valójában érzi, annak ellenére, hogy így is érez elég izgalmat magában. Lépteit sietősre véve, szinte rohan a kávézóig, ahol ezúttal nem csak magának rendel egy szendvicset, meg kávét, hanem társának is, aki reményei szerint nemsokára betoppan, elvégre az óra mutatója hamarosan eléri a tizenkettest, így váltva át 4 órára. Minden másodpercét karórájának lesésével tölt, mintha ezzel akár a frissen lefőzött kávét ösztönözhetné gyorsabb csöpögésre, vagy az ismeretlen társát venné rá, hogy most azonnal tegye be a lábát a helyiségbe. Mindennek ellenére, semmi sem történik más ütemben; a kávéfőző ugyanolyan lassan szavadul meg a keserű nedű utolsó cseppeitől, ahogyan Hyungwon is ugyanolyan lassan szeli át a forgarmas utcát, miután a lámpa zölden kezd villogni, mint ahogyan mindig szokta.

Hyungwon, hisz’ honnan tudná, hogy az a személy várja őt ott, akit annyira keresett, aki miatt még az életét is képes volt kockáztatni. Megkérte mentorát, hogy nézzen utána, ezzel nyíltan a szabályok ellen téve, melyek szerint élnie kellene, azonban mindaz, hogy tetteivel saját életét veszélyezteti, egy cseppet sem érdekli. Csak arra tud összpontosítani, hogy találja meg HoSeokot, bár annak okát maga sem érti.

Bár az idő kellemes, a felhők esőt ígérnek, melyek irányából borzongató szél fúj, magával hozva annak illatát, amit Hyungwon örömmel szippant be és hagyja, hogy átjárja tüdejét. Esernyőt nem hozott magával, de nem szokta zavarni, ha elázik, és legalább lesz kifogása, hogy miért időzik annyit az étteremben, ahelyett, hogy terepeszemlézne. Lassú, de határozott lépésekkel halad, kiélvezve a hűvösebb idő minden apró előjelét, ami tudomására adja, hogy nemsokára, számára sokkal inkább kedvelt hőmérséklet lesz terítéken. A meleget és a langyos időt is szereti, azonban kedvence a hideg.

Kalandozó gondolataiból azonnal visszarántja az ajtó, mely a kedvelt italához vezeti, valamint kevés mennyiségű, de annál laktatóbb vacsorájához, ami nála a nap első és egyetlen étkezése. A Szigeten fiatal korában hozzá kellett szoknia, hogy nem akkor eszik, amikor akar, és közel sem annyit, mint szeretne, így igyekezett tudatosan arra törekedni, hogy szervezetét a napi egyszeri étkezésre átszoktassa, amit el is ért.

A szokásos rezignált arckifejezésével néz körül a helyiségben, keresve a megfelelő asztalt; valahol az ablak mellett, ahol általában helyet szokott foglalni, azonban most mégis egészen másfelé terelődött a tekintete. Egy integető kéz vonja magára a figyelmet, mely után nem sokkal egy kellemes orgánumú hang is csatlakozik, ami HoSeokhoz tartozik.

- HyungWon, ide! - terül el széles mosoly HoSeok ajkain. A magasabb csak állni tudod; lábai nem indultak meg, bármennyire is próbálta rávenni őket. HoSeok látva a másik döbbentségét, lágyítva mosolyán, áll fel, hogy HyungWon elé sétálva invitálhassa az asztalához. - Szia. Csatlakoznál hozzám? Már rendeltem, ha megfelel. - HoSeoknak soha nem volt gondja az ismerkedéssel, most szíve mégis hevesebben dobog, mint eddig valaha tette. Úgy érzi, hogy ki akar törni onnan, ha kell a bordáin is keresztül jutva; szinte fizikai fájdalmat okoz számára az egész helyzet.

- P-Persze… Menjünk - nyög ki ennyit HyungWon, nagyokat pislogva, miközben lassan követi a másikat az asztalhoz. Fél, de mégis örül, hogy nem neki kellett megtennie az első lépést. 

A nevek helyesírása hamarosan javítva lesz!