- Ne úgy tartsd a kezed! Lazán a csuklódat! - mondtam ma már vagy ezredjére. Komolyan. Elvileg JungKook okos, de az, hogy nem képes a gyakorlatba átültetni azonnal, az is biztos. - Várj, várj, várj! - állítottam le, mert érzem, hogy így nem fog menni. - Te tanultál harcművészetet? - elég izmosnak tűnt, így reméltem, hogy a válasza igen lesz majd, és azzal tudok neki segíteni. Elvégre nem sokban különbözik a kettő egymástól. Az egyik lopás, a másik gyilkolás, vagy elkábítás, de sok hasonló eszköze van.
- Igen, elég sokat kellett megtanulnom, de nem mondanám, hogy szeretem használni.
- De most fogod! - kötöttem az ebet a karóhoz. Kicsit meglepődött, gondolom nem számolt azzal, hogy kicsit más tanár vagyok, mint amilyenekhez eddig szokott. De mit is várt, elvégre, mint ember is kilógtam az ő közvetlen környezetéből. - Fogd ezt! - dobtam oda neki egy hosszú botot, amit általában kardként használunk TaeHyunggal. - És most küzdj meg velem! Addig nem tanítanak lopásra, amíg ebben le nem győzöl!
- Micsoda? De én nem aka-
- Szeretnél megtanulni lopni, vagy inkább hazamennél? - világosan kellett lefektetnem a szabályokat. Határozott személyiségemből adódóan, nem is jelentett nagy nehézséget.
- De ha megsérülsz, nem rajtam szárad! - csak elmosolyodtam. Nehéz lesz legyőznie. Lehet, hogy csak egy szegény árusnak látszom, de apám testőrparancsnok volt, így ő maga tanította meg nekem a kardforgatás minden trükkjét.
Már éppen emeltem a kardként szolgáló botomat, amikor zajt hallottunk a hátsó kapunál. Mind a ketten oda kaptuk a tekintetünket, és máris mosolyogva vártuk, hogy mi fog történni.
- Megmondtam! Én nem azért jöttem JungKook úrfival, hogy önt szolgáljam!
- De, hát JungKook maga mondta, hogy gyere velem és segíts! Annyit már igazán megtehetsz, hogy ezt... - barátom egy hatalmas, és valószínűleg nehéz csomagot nyomott SeokJin kezébe, aki erre megtántorodott. - igazán segíthetnél elvinni a vevőnek! - semmi kétségem afelől, hogy Tae rendesen megizzasztja SeokJin barátunkat.
- Kicsit sajnálom Jint! - nevetett JungKook. - Mindig annyira visszafogja magát. Nagyon elege lehet TaeHyungból, ha ennyire kivetkőzik magából!
- Az biztos! Tae képtelen eljátszani, hogy ő másmilyen ember lenne. Ő egyszerűen ilyen, és az olyanokat, mint Jin, mindig kiakasztja. És ez csak a felszín. Ha rájön, hogy mi van még benne, szerintem sírva fog elmenekülni... - vigyorogtam, miközben még mindig a civakodó párost figyeltem.
- Mire gondolsz? - fordult felém JungKook.
- TaeHyung a fé... - elhallgattam. Az renben van, hogyha megkérdezik, felvállalja, de nem akartam a tudta nélkül hátbaszúrni. Ha akarja, majd ő elmondja. - Áhh, mindegy! - ráztam meg a fejemet. - Majd ő elmondja, ha akarja!
- Nem tudom, hogy mondták-e neked, de jó barát vagy! - tette kezét a vállamra.
- Még nem igazán mondta Taen kívül senki. De, azt hiszem, ő jobb barát, mint én! - lehajtottam a fejem. Miattam mindig bajba kerül. Úgy értem komolyabb bajba, mint amiket ő okoz. Amióta beléptem az életébe, ő és Hyeri sokat szenvednek miattam. Mégis mellettem állnak, legyen szó bármiről. Szóval, igen! Komolyan úgy gondolom, hogy ő jobb barát, mint én.
- Mégis miből gondolod, hogy nem vagy olyan jó, mint ő? - ráncolta össze homlokát JungKook.
- Nem gondolom! - sóhajtottam lemondóan. - De fölösleges magyaráznom, rájössz magadtól is idővel! - húztam zavart mosolyra ajkaimat. Nem tudom, hogy miért mondok el neki ehhez hasonló dolgokat, de még azon sem állok meg gondolkodni, hogy elmondjam-e neki.
- Majd meglátjuk! De szerintem úgy lesz, ahogy én gondolom! - vigyorodott el.
- Gondolkozz csak, de ne sokat, mert a végén még megárt! - kuncogtam orrom alatt. - De, most folytatnunk kellene, amit elkezdtünk! - válaszát meg sem várva állok a kezdő pozícióba és már támadok is.
Harcunkat hamar leállítottam. Nem volt béna, sőt, nagyon is ügyes volt, de a hozzáállásával volt egy kis gond.
- Figyelj! Ha hozzám vágod azt a botot, nem lesz semmi bajom! - próbáltam ezzel rávenni arra, hogy ne csak legyezze a levegőt, hanem kardként használja a botot.
- De...
- Nincs semmi de! Ha kell a testőröddel bemutatom, hogy nem kell féltened! - jutott eszembe azonnal az ötlet, ahogy a látómezőmbe került az említett személy. Erre SeokJin azonnal felkapta a fejét és értetlen fejet vágott.
- Én elhiszem, hogy ön jó harcos, de én egy kép-
- Csak fogd be, vedd el JungKooktól azt a botot, és küzdj az életedért! - lökte elém TaeHyung. Szókimondó, meg kell hagyni, de őt így kell szeretni és kész. Ő pont ezért jó barát. Látszik Jinen, hogy egyáltalán nincs hozzászokva ehhez a bánásmódhoz.
- Tessék! Aztán csak óvatosan! - adta át a botját JungKook vigyorogva. Olyan, mint egy kétlábon járó nap, aki fényt hoz mindenki életébe, még akkor is, ha van valami a múltjában, ami nem éppen a legszebb emlék számára. Eldöntöttem, hogy ki fogom deríteni, mi történt vele. Tudni akarom!
- Adok egy kis előnyt! - vigyorodtam el én is. - Támadj! - utasítottam ellenfelemet, aki pár másodperc hezitálás után, ahogy megérezte a bot súlyozását, már támadott is. Nagyon gyors volt és régen volt már dolgom ilyen gyorsaságú emberrel, de még így kis egészen könnyedén sikerült elhajolnom az ütések sorozata elől. Tudta, hogy mit csinálok, mégis hagyta. Visszafogta magát, érzem! Kitapasztaltam az erősségét, a mozdulatait és ő mindezt tudta, mégis hagyta. Ő támadott én hárítottam, vagy kikerültem. Mikor már elég biztos voltam a dolgomban, elkezdtem én is támadni. A botomat alulról indítottam. A bal oldala felé indult az ütés, de szinte azonnal mozdult, így irányt változtattam az utolsó pillanatban. Látszott rajta, hogy váratlanul érte a dolog, azonban azonnal képes volt reagálni. Hárította az ütésemet és egyből vissza is támadott. Egy lépést tettem hátra, míg ő kettőt lépet hirtelen előre. Egy gyors mozdulattal, bukfencezve kerültem a háta mögé, ahol azonnal támadta, de hajszál híján ugyan, de még ezt is kivédte. Gyorsan léptem előre, miközben támadtam, ezzel elterelve a figyelmet. Ez volt az egyik legkülönlegesebb dolog, amit apámtól tanultam. Legalábbis számomra az volt. Úgy tűnik, mintha a kardommal támadnék, így természetes, hogy az ellenség azt fogja nézni. Azonban a kellő pillanatban a lábam mozdult és SeokJin a földön elterülve zihált, miközben a botot mellkasának szegeztem, miután elrúgtam a kezéből a botot.
- Én megmondtam! - húzta fel az orrát TaeHyung. SeokJin elgondolkodva nézett rám. Odanyújtottam neki a kezemet, hogy felsegítsem, amit el is fogadott.
- Ismertem egy férfit, aki ugyanezt a technikát alkalmazta! - ráncolta a homlokát. - Esetleg nem ismered? Park Testőrparancsnok volt az egyik leghíresebb kardforgató mester egész Hanyangban, sőt az egész országban! - áradozott arról a személyről, akit én apámnak mondhattam. De nem mondhattam el. Illetve... nem akartam elmondani. Így csak megráztam a fejem.
- Hallottam róla, de nem ismertem! - igyekszem a lehető leghitelesebben hazudni. De a témát lezárandó, odafordultam JungKookhoz. - Látod!? Mondtam, hogy nem vagyok nebáncsvirág!
- L-látom! - habogta meglepetten. - Legyőzted az ország legjobb testőrét.
- Mert visszafogta magát! De most rajtad a sor! - visszakapta a botot és kezdetét vette a "tanulás" neheze: a gyakorlat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése