JungKook szemszöge
A vacsora után még visszamentem a boltba. Szeretem többször is ellenőrizni a dolgokat, elvégre nem szabad félvállról venni a munkát. Anyám mindig ezt hajtogatja nekem, és talán soha nem fogja megunni. Egy biztos, én már meguntam. Ahogy azt is, hogy ebben a kis... városban kell dolgoznom. Bár talán még mindig jobban jártam így, mintha egy nagy céghez kerültem volna, ahol folyton dolgoznom kellene. Különben is, nem tesz jót, ha sokat agyalok azon, mi lett volna, ha.
A boltban mindent rendben találtam. Elindultam hát a hátsó részhez, ahol szállást kaptam Kim úrtól. Mióta ő meghalt, már nem élt itt velem senki, így nem szívesen jöttem "haza". Mindig is társasági lény voltam. Ahogy elhaladtam a pult mellett, valami mégis szembe tűnt. Egy esernyő. Jimin esernyője.
Amikor ő feltűnt, eszembe jutott, hogy van értelme annak, hogy itt maradjak. Senki sem volt itt, aki olyan korú lett volna, mint én. Vagy csak fiatalabbakat, vagy csak idősebbeket láttam. Már untam. Ő végre színt hozott az életembe, amiért nagyon hálás voltam. Bár még nem ismertem, de az volt a célom, hogy megismerhessem. Csak idősebb barátaim voltak, de velük sok mindent nem tudtam megbeszélni. Ráadásul Jiminben volta valami, ami kíváncsivá tett. Bár magam sem tudom, hogy mi volt az, de szerettem volna kideríteni.
Az esernyőt a kezembe véve gondolkodtam. Elég későre járt már az idő, mégis szerettem volna találkozni vele. Mint ahogy az első találkozáskor, úgy most is éreztem a belső késztetést arra, hogy találkozzak vele és maradjak mellette; hogy többet tudjak meg róla. Látni akartam őt, azonnal. Késő volt már, de talán még ébren volt. Ha mégsem, egy próbát mégis megér; legfeljebb reggel megyek vissza. Gyorsan előkotortam a mobilomat a zsebemből és felhívtam Kim asszonyt.
- Kim asszony?! Bocsánat, hogy most zavarok, de szeretnék kérdezni valamit!
- Ugyan, drága JungKook, te is tudod, hogy nyugodtan zavarhatsz! Nincs énnekem semmi dolgom! - mondta a szokásos kedves hangján.
- Köszönöm! - mosolyogtam.
- Szóval miről lenne szó?
- Tetszik tudni, hogy hol lakik Jimin? Nálam hagyta az esernyőjét, és ha lehet, akkor szeretném még ma visszaadni neki!
- Persze, persze! Nem lakik messze! - azzal heves magyarázkodásba kezdett. Én pedig mindent megjegyeztem. Amint elköszöntünk, el is indultam, hogy mihamarabb láthassam Jimint. Azt hiszem, ma nem fogok aludni; gondolkodnom kell. Elvégre nem értem, hogy mi érdekel annyira ebben a srácban. Ráadásul akárhányszor ránézek, meghasad a szívem. Annyi fájdalom van a szeme csillogásában, hogy sokszor érzem úgy, mintha én magam is átélném a fájdalmát. Még annak ellenére is, hogy nem tudom mi az oka rá.
Kilépve az utcára a teljes csönd és sötétség fogadott. Kezdett hűvös lenni, ezért a fejemre hajtottam a kapucnimat. Tökéletesen emlékeztem mindenre, amit Kim asszony mondott, így minden különösebb gond és akadály nélkül eljutottam a lakásáig. Egy egyszerű, régi építésű hanok volt, kissé lerobbant állapotban. Bár ahogy Kim asszony is mondta, négy évig nem volt itthon. Azonban mégis volt egy fura megérzésem. Mindig hiszek Kim asszonynak, de most valami mégis meggátolt ebben. Éreztem, tudtam, hogy valami nincs rendben Jiminnel, ahogy azt is tudtam, hogy rá kell jönnöm, mi az, amit titkol. Utálom a titkokat.
Csengettem. Láttam, hogy égett a villany. Mikor már úgy ítéltem, hogy sokat vártam eredménytelenül, elkezdtem lábujjhegyre állni, hogy átláthassak a kapu felett. Ahogy a kapura támaszkodtam, az kinyílt. Értetlenül bámultam az ajtót, jó pár másodpercig, majd egy vállvonást követően beengedtem magam. Nem akartam betörőnek tűnni, de mégsem tudtam megállni, hogy ne lopakodjak. Valami nem stimmelt, és úgy éreztem, jobb félni, mint megijedni.
- Jimin? - szóltam halkan. Válasz nem érkezett. Minden tiszta és rendes volt, ahogy gondoltam. A TV be volt kapcsolva, de mégsem ült előtte senki. A nappaliba lépve, beláttam a konyhába, de ott sem volt senki. Halkan sétáltam, egyre beljebb és beljebb. Benéztem a hálóba is. A takaró össze-vissza hevert az ágyon. Ekkor fura zajt hallottam a ház másik feléből. Valószínűleg az volt a fürdő.
Megijedtem. A szívem a torkomban dobogott. Remegő végtagokkal indultam el a hang irányába. Egy elfojtott nyögés szűrődött át az ajtón. Jimin. Ő volt az. Ekkor jöttem rá, hogy valami nagyobb baj van, mint először hittem. Szinte berontottam a fürdőbe.
- Ne! - kiáltottam. Jimin kábán pillantott fel rám, a fájdalmas és élettel teli csillogás nélkül a szemében. A szája színtelenné vált, az amúgy is sápadt bőre, most még inkább hasonlított a fehér csempe színéhez. - Jimin! - hangom megremegett. Remegő lábakkal térdeltem elé. Szeme lassan lecsukódott, és elhagyta az erő. Nem tudtam, mit kellene tennem. Még soha nem találkoztam ilyen esettel. Teljesen kétségbe voltam esve.
- Nem, Jungkook, össze kell szedned magad! - térítettem magamat észhez. Gyorsan felpattantam és az elsősegély doboz után kezdtem kutatni. Meg is találtam a felső polcon. A kezem remegett és kapkodtam, ezért szinte mindent szétszórtam. Ugyanolyan remegő kezekkel láttam el a sebét. Ugyan nem volt magánál, reméltem, hogy nem okoztam neki fájdalmat.
Óvatosan ölbe vettem és ugyanolyan óvatosan bevittem a hálóba. Óvatosan fektettem az ágyra. A lába alá tettem néhány párnát, és betakartam. Hosszú percekig ültem ott és néztem. Láttam a tükör szilánkját. Ő tette ezt magával. De mégis miért? Éreztem, hogy nehezen tartom vissza a könnyeimet. Szipogva hagytam el a hálót. Tudtam, hogy nemsokára fel fog ébredni. Akkorra pedig szerettem volna, ha nyoma sem látszik annak, hogy mi történt a fürdőben. És pótolnia is kellett a vérveszteséget.
Szipogva mentem a fürdőbe. Miért viselt meg ennyire, amit magával tett? Végig ezen gondolkodva takarítottam fel a vért, és a tükör szilánkjait. Kezdtem kissé lenyugodni, így már nem remegett annyira a kezem. Azonban a félelmem még mindig nem múlt el teljesen, miszerint komolyabb baja is lehet belőle. Pár percig csak fel-alá tudtam mászkálni a nappaliban. Nem tudtam mit kezdeni a tétlenségemmel. Végül úgy döntöttem, hogy csinálok neki valamit, amitől visszanyerheti az erejét. Egy leves mellett döntöttem, ami hamar kész lett, így tálcára téve, bevittem a hálóba. Reméltem, hogy Jimin mostanra már felkel, de még mindig békésen aludt. Halkan letettem a tálcát az asztalra, én pedig az ágy szélére ültem, Jimin mellé.
Ahogy békésen szuszogott, nem láttam rá okot, hogy ezt tegye magával. Annyira hibátlan volt az arca. Mosolyogva néztem. Fájt, de mégis jó volt nézni. Kezemmel óvatosan elsepertem a szemébe hullott haját. Tettemre mocorogni kezdett. Feszülten vártam, hátha felkel. Kisebb nyöszörgést követve fel is kelt. Körbenézett a szobán, majd tekintete rajtam állapodott meg.
- J-jung... kook? - ráncolta a szemöldökét. Így pontosan olyan volt az arca, mint egy puha mochi.
- Jimin! Végre felébredtél! - néztem rá csillogó szemekkel.
- M-mit keresel te itt? - ült fel lassan.
- Óvatosan! - figyelmeztettem.
- H-hogy kerültem ide?
- Nem emlékszel? - tettem fel a legbénább kérdést.
- De! Mármint addig emlékszem, hogy én... - nyelt egy hatalmasat.
- Megtaláltalak, és behoztalak ide! - vágtam közbe. - Csináltam extra vacsit, hogy... - megköszörültem a torkom és inkább felpattantam, hogy odaadhassam neki a levest. - Tessék! Nem ígérem, hogy ez lesz a legfinomabb leves, amit valaha ettél, de jót fog tenni! - nyújtottam át neki a tálcát. Elkerekedett, értetlen szemekkel nézett fel rám.
- De... Te mit keresel itt? - kezébr vette a kanalat, de nem kezdett el enni.
- Visszahoztam az esernyődet! - mutattam az asztalra, ahol az esernyő pihent. Elgondolkodva nézett a semmibe.
- Miért? - kérdezte hirtelen.
- M-mit miért? - hebegtem össze-vissza.
- Miért vagy itt, és gondoskodsz rólam? Miért nem menekülsz, amíg tudsz? - a szemébe könnyek gyűltek. Hangja zaklatott volt, ahogyan arca is. Talán még alig ismertem és alig tudtam róla bármit is, de a szívem majd' meghasadt. Fájt látni, hogy ilyen.
- Miért mennék el? Miért hagynálak magadra, mikor látszik rajtad, hogy segítségre van szükséged? - fakadtam ki, de a normális hangerősségemet még mindig megtartottam.
- MERT EGY KIBASZOTT GYILKOS VAGYOK! - ordította el magát. Gyilkos???
következő fejezet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése