A világban rengetek szörnyűség történik. Van, akik szerint a világ szörnyű hely, de vannak, akik szeretnek itt élni, és jobb hellyé akarják tenni. Lehet, hogy sokan éltek már meg rossz dolgokat, de közel sem láttak az élet valóban sötét oldalát. Talán van, aki sejti, hogy mire gondolhatok, mégsem tudhatják pontosan. Hogy mire is gondolok? Mi az a valóban sötét oldal, amit még oly' kevesen tapasztaltak meg?
Sok néven ismerhetik ezt az oldalt. Talán egyszerűen csak "A sötét oldalként", vagy "Alvilágként". De talán a legelterjedtebb neve a "Maffia". Csak, hogy tisztázzuk... Sok maffia létezik, attól függően is, hogy milyen országra vagy földrészre gondolunk. Sokak szerint az orosz maffia ott van mindenhol, így az a legnagyobb szervezet. Nos, részben igaz, ugyanis az oroszok birtokolják a világ második legnagyobb maffiahálózatát. De, hogy melyik a legnagyobb? Sokan nem tudják, vagy csak nem gondolják, de a japán maffia keze sokkal messzebbre elér, mint az oroszoké. Japán egy kis ország, senki sem gondolná, hogy mégis övék a legnagyobb és legerősebb hálózat. Pedig így igaz. Mindenhol ott vannak, és ahová elér a kezük, bármibe képesek beleszólni. A kormány ügyeibe, a választásokba, a felsőbb rétegek helyezkedésébe, egyszerű polgári ügyekbe... mindenbe. Akik ismerik a jakuzákat, félik a nevüket és rettegnek tőlük. Nem ok nélkül. Akik valóban ismerik őket, tudják, hogy mi mindenre képesek; nem csoda hát, hogy féltik az életüket.
Hogy hogyan kerül szóba a japán maffia? Nos, egyszerűen. Én magam is jakuza vagyok. Régen én is úgy véltem, hogy az orosz maffia a mindenható. Aztán egy "szerencse" folytán bekerültem a japánok közé, s rá kellett jönnöm, hogy tévedtem. Méghozzá hatalmasat. Mindenhol ott vagyunk és mindent képesek vagyunk az uralmunk alá hajtani.
Minden országban külön vezetőt neveznek ki, akiket a tokiói központban tesznek meg. A vezetők kiválasztásába senkinek nincs semmilyen beleszólásba. Csak az egész hálózat vezetője szólhat bele. Komoly és szigorú szabályok vannak, és akik megszegik, akár a legkisebb szabályt is, annak nem lesz szép jövője. Nem egy ilyen személyt láttam már, hogy egy aprócska hiba miatt kellett meghalnia. Semmiségnek hitte, mégis az életébe került. Nem ok nélkül nem gondolnak arra, hogy a japán maffia a világ ura. Mindent titkolunk és igyekszünk a lehető legtöbb információt visszafogni. És nem csak kicsi sikerrel. Ez az oka annak, hogy ilyen nagy hatalommal bírunk és nem derült ki rólunk sok minden.
A nevem Mark Tashiora. A Dél-Koreai jakuzák feje vagyok. Alig múltam 18, mégis itt vagyok. Hogy hogyan? Egyszerűen... Az apám, jó ember volt.
Nem emlékszem pontosan, hogy hány éves lettem, de talán 10 múltam, amikor a szüleim meghaltak. Nem emlékszem rájuk és arra sem, hogy hogyan haltak meg. Hogy mégis miért mondtam, hogy apám jó ember volt? Mert lett egy apám. A szüleim halála után árvaházba kerültem. Mondanom sem kell, hogy nem ok nélkül nem emlékszem semmire, abból az időből, amikor még éltek. A pszichológus azt mondta, hogy túl nagy sokk ért, és az agyam minden információt blokkol arról az időről. Így viszont azt is elfelejtettem, hogy milyen ember voltam azelőtt. A viselkedésem romlottá vált. Más ember lettem. Éreztem, még annak ellenére is, hogy nem tudtam milyen voltam.
A szerencse akkor mosolygott rám, amikor találkoztam Viktorral. Az egész úgy kezdődött, hogy az egyik srác, az árvaházból elvette a telefonomat és a földhöz vágva azt, teljesen tönkre tette. Én teljesen begurultam. Ideges lettem, a kezem remegett, a fejem zúgott és ordítani támadt kedvem. Mélyen a tőlem 10 centivel magasabb srác szemeibe néztem. Majd nemes egyszerűséggel ütni kezdtem. Soha nem gondoltam, hogy bennem ilyen erők munkálnak. A kezem és a lábam magamtól mozgott, ha akartam volna sem tudtam volna megálljt parancsolni. Mondhatni elvesztettem az eszemet. A srác már félholtan feküdt a hideg betonon, a saját vérében fetrengve. Csak egy ütés kellett volna és meghal. De nem tettem. Nem értettem az okát és mai napig nem is értem. Egyszerűen csak képtelen voltam megtenni, de nem is akartam. Az életéért könyörgött, de nem tettem semmit. Ekkor hallottam meg egy idegen férfi hangját. Ahogy megfordultam a kerítésen kívül, egy magas, de annál véknyabb férfit láttam állni. A bőre hibátlan és hófehér volt. Haja ébenfekete színben csillogott, méltóságot parancsolva ezzel. A haja kis csurkában volt összefogva; finom és nemes vonásai voltak, még a széles járomcsontja ellenére is. Mégis... A szeme csillogásában valami olyan fény gyúlt, melyhez foghatót még életemben nem láttam. Tekintélyt parancsolt, szeretett és feddett egyszerre. Közelebb léptem hozzá, hogy véletlenül se hallhassa meg senki, hogy mit beszélünk.
- Mi a neved? - tette fel a kérdést, ahogy mélyen egymás szemeibe néztünk. Még azon sem gondolkodtam el, hogy el kellene e mondanom neki. Meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg nem tartozna rá. Talán ez is annak a furcsa csillogásnak volt köszönhető, amit a szemében láttam.
- Mark.
- Szeretnél elkerülni innen?
- Igen, Uram! - bólintottam azonnal.
- A neved mostantól Ora... Mark Tashiora! Várj rám, fiam! - azzal elsétált. Én még hosszú percekig álltam ott, azon gondolkodva, hogy mi is történt velem.
Egy hét sem telt el, már Viktor házában voltam. Az apám lett, én pedig a fia. Befogadott, pedig nem tudott rólam semmit. Nem értettem, hogy mégis miért tette ezt, de örökké hálás leszek neki, amiért akkor kihozott abból a pokolból. Attól kezdve én voltam Ora, a japán maffiavezér, Viktor Tashiora fia. Viktorról rémtörténeteket meséltek. Olyan történetek voltak, melyek arról szóltak, hogyan lett ő a maffiavezér. Mégis, minél inkább megismertem, rá kellett, hogy jöjjek, ezek a szóbeszédek egyáltalán nem voltak igazak. A történetek Viktor kegyetlenségét és erejét emelték ki, pedig egyáltalán nem ez vallott rá. Amikor csak tehette, inkább életet mentett, kegyelmet gyakorolt és gondolkodott, mint sem cselekedett. Úgy vélem, a mai napig, hogy az eszéről kellene híresnek lennie. Egy ész nélküli gyilkosnak állították be, holott egy kezén képes lett volna megszámolni, hogy hány embert ölt meg eddigi élete során. Lehet, hogy maffiavezér volt, mégis ő volt az a személy, akire bátran mondhatom, hogy eddig életem során ő volt a legtisztább ember, akivel találkoztam. Ő tanított meg a kegyelemre, hogy hogyan legyek határozott, és hogyan mentsem meg mások életét. Arra is megtanított, hogy hogyan mentsem meg az életemet úgy, hogy közben senkit se öljek meg. Nem gyilkolásra tanított, ahogyan azt először gondoltam. Azt hittem, hogy azért fogadott be, mert kegyetlen vagyok, de elmondta, hogy akkor, nem azért ragadt meg rajtam a szeme, mert kegyetlen voltam. Éppen ellenkezőleg. Nem öltem meg azt a fiút, pedig megtehettem volna, és sokan, akik olyan helyzetben vannak, mint én, megtették volna. Látta bennem a lehetőséget, hogy olyan fia legyek, amilyet mindig is szeretett volna.
A csoporton belül még egy személy van, akire felnézek. Ichiro Tadashi. Apám titkára. Apámat megölték. A kezem között halt meg, a szemem előtt lehelte ki az utolsó leheletét. Nem természetes halált halt. Utolsó szavaival elmondta, hogy nem tudja ki akarhatta megölni, de valaki az emberei közül. Rám hagyta a jakuzák vezetését és megbízott vele, hogy találjam meg, aki a gyilkosa volt. Leckéztessem meg, de ne öljem meg. Azonban nem teljesen tudtam eleget tenni a kérésének. Most nem én vezetem a jakuzákat, hanem hű barátom és jelenlegi mesterem, Ichiro-sensei. Jómagam Dél-Korea fővárosába költöztem, hogy az itteni jakuzák feje legyek. Így apám gyilkosa biztonságban érezheti magát, így nagyobb eséllyel hibázik. Ami egyet jelent azzal, hogy talán könnyebben kaphatom el.
Jelenleg fél éve élek Szöulban. Szeretnék már hazamenni, de tudom, hogy nem tehetem. Talán több évbe is bele kerül még... De türelmesnek kell lennem. Aki gyilkol és szabályt szeg, meg kell bűnhődnie. Nem beszélve arról, hogy kit merészelt megölni...
Csak abban reménykedem, hogy hamar megszokom a szöuli létet és még hamarabb kapom el apám gyilkosát.
to be countinued
következő fejezet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése